Egy kellemes nyárzáró programon volt lehetőségem részt venni vasárnap, amit két kedves, és erős fiatalember szervezett. Galba Zsolt, a Confidence & Power blog atyja, valamint Tar Gabi azaz Jay's Workout szervezésében Budapesten, Ferencváros egy parkját támadtuk be egy kisebb örömedzés céljából.

10505393_659007160861221_1247976150371848868_n.jpg

Erősek és magabiztosak vagyunk.

Köszöntünk, bemutatkoztunk egymásnak, megismerhettem közel 20 új embert, akik közt megbújtak nevesebb bloggerinák is, mint Anna, és Ági, akivel már összefutottunk néhány street workout rendezvényen. A gyors üdvözlés, bemutatkozás után indult is a bemelegítés...miután Zsolt illedelmesen megkérdezte mindenkitől, hogy van e bárkinek is bármi sérülése, fájdalma, ami akadályozhatja őt az edzés során. Csak hogy idézzek is valamit (nem teljesen szó szerint) tőle, amit tessék mostantól nagyon megjegyezni: "az az edző, aki nem kérdez rá sérüléseidre, attól menekülj gyorsan".
Nyakunktól lefelé a bokáinkig minden ízületet átmozgattunk alaposan, majd leedzettük teljes testünket az alapvető emberi mozgásminták szerinti felosztásban: tolás, húzás, hajlítás, cipelés, guggolás, valamint extraként állati mozgásokat is tanultunk, és kiköptük a tüdőnket :)

10639468_659007304194540_6747632128339928210_n.jpg

Tigris jártunk miközben a magyar Dan John felügyelte a mozgásunkat.

Miközben Zsolt vezényelte edzésünket, szüntelen mondta az okokat, hogy mit miért csinálunk, mit hogyan lehet korrigálni, és mire figyeljünk extrán. Tehát nem csupán a testünket, de az elménket is erősítettük.

15755_659007170861220_5592643469411697064_n.jpg

Az XTrain-nek köszönhetően kipróbálhattuk a súlymellényben történő edzést is. Meg kell hagynom, ez volt az eddigi legkényelmesebb mellény, amit próbáltam, de sajnos nem megy 15kg-val a muscle up...még :)

10649670_659007790861158_5332590811586308376_n.jpg

Most már tudom, hogy Edina azért csavargatta a gerincemet a PEACE MODE-on, hogy személyre szabott ülőalkalmatosságot csináljon a hátamból :)

Miután végeztünk az edzés vezetett részével, jöhetett a szabad foglalkozás, ahol egyből két részre osztódott a társulat: egyik fele önvédelmet tanulhatott Birincsik Gábortól, a másik fele meg a rudakat támadta be, ahol sokan érdeklődtek tőlem a muscle up iránt. Edina és Ági hamar egymásra találtak a rúdtánc iránti szeretetük révén, és hamar el is kezdtek szórakozni a nyújtókon, mi fiúk meg csak néztük irigykedve a hajlékonyságot és mobilitást.

dzséjellen.png

Gáborral éppen gyakoroljuk a Jay-től tanult technikákat. Ő valami Goku-tól tanulta, vagy kitől...

Zsolt úgy hírdette az eseményt, hogy "mindig jól sült el", amit nem is merek kétségbe vonni, ugyanis ez egy fantasztikusan sikerült nap volt, és izgatottan várom a következőt is. Remélhetőleg ősszel.

További fényképeket a Confidence & Power facebook oldalán találhattok.

Szép napot!
Samu

A bejegyzés trackback címe:

https://mtsamu.blog.hu/api/trackback/id/tr986631631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása