Nyárzáró összefoglalás

2014.08.31. 14:23

Mivel nemsokára újra kezdődik az egyetem, úgy gondoltam ideje összefoglalnom az idei nyarat, hogy mivel-kikkel lettem gazdagabb.

Nyaramnak jelentős részét egyértelműen edzéssel, illetve edzések vezetésével töltöttem. Második felében viszont jöttek különféle rendezvények, események is, amiknek többségén jómagam is részt vettem. Ugye a Workout VB selejtező, PEACE MODE, Workout Tábor és az Örömedzés már össze lett foglalva. Viszont a Workout Párbajt és a MOM Sportban tartott park avató forgatást meg kell még említenem, mint a nyárnak fénypontjait.
Tegnap, azaz szombaton Angi szervezésében tartottuk meg az első Metálozott Testek Sütipartyt. A nyárzáró örömedzés után ez volt a nyárzáró együnk-igyunk-ismerkedjünk móka.

maciiii.jpg

Hát nem ennivaló? :D

Sok új embert ismertem meg itt is, néhányukkal már különböző oldalakon beszélgettünk, de csak most találkoztam először velük személyesen. Köztük volt Mimi is, aki szintén szerkesztő, cikk író a Metálozott Testek oldalán, illetve egy nagyon aktív sportember, személyi edző és bloggerina.
Sok finomságot kóstoltunk végig, nem számoltam meg hányan voltunk, de tizenöt fő biztosan ott volt, és ez legalább ennyi különféle sütit jelentett (volt olyan, aki többfélét is hozott). A Metálozott Testek oldalán majd olvashattok egy részletes beszámolót az eseményről, ahol a sütik fényképeit és receptjeit is megtaláljátok majd.

timeeee.jpg

Time finomat alkotott, és nem csak azért mondom ezt mert a kése és gonosz mosolya megijeszt!

spárgaguggolás.jpg

 Jay és én guggolunk, Edina meg szenved. Most visszakapta a fejberúgásokat :)

Sok új embert ismerhettem meg, új barátokat szereztem, régebbi kapcsolatokat fűzhettem szorosabbra, és természetesen új mozdulatokat tanultam a workoutos srácoktól. 

zuszlu.jpg

A teljes zászlót nem értem el, de bordásfalon egy stabil terpeszt, vízszintes felsőtesttel igen.

A társaság, akikkel bevettük Balatonkenesét egy igazán jó kis csapattá erősödött. Miattuk sajnálom a legjobban, hogy nem vagyok budapesti, így ritkábban láthatom őket, mint szeretném. Kivéve Petit, mert ő hazai pályán tolja velem az ipart :)

zsoport.jpg

Szépek vagyunk! :P

angeeeee.jpg

Angi nem volt felkészülve egy homályosra sikerült gerilla selfie-re.

Alakulnak, csiszolódnak a terveink itthon az edzőtermünkkel kapcsolatban, a fejlesztés, továbblépés folyamatos megbeszélések tárgyát képzi. Például nemsokára sportegyesület leszünk. Utcáról indult kis suhancokból fitneszguruk leszünk, khehe... Na jó, azért azok nem :)

 garázs.jpg

A Batta Bar Gym, azaz kis garázs edzőtermünk.

Évek óta nem élveztem ennyire a nyarat, mint idén annak ellenére sem, hogy már dolgozom is. Most már csak meg kell tartani a lendületet, amit szereztem attól a sok, remek embertől, akit megismerhettem.

Hová tovább most?

Dolgozom, újra egyetemre fogok járni heti egy teljes, és kettő fél napot se, mellettük meg gyarapítom tovább az ismereteimet, és folytatom a kemény edzéseket. Mert mostantól újra a tervszerű edzésé a szerep, egészen tavaszig. Célom, hogy a jelenlegi gyakorlataimat (zászló és mellső függőmérleg) tökéletesítsem, és mellettük felkészüljek a támaszmérlegre és az egykezes húzódzkodásra (nem elsajátítani akarom őket még, csak jó alapokat szerezni, hogy ezek progresszióit biztonságosan gyakorolhassam). Természetesen egy kis tömegnek is örülnék, amire majd november-december hónapokat szánom.
Ha végeztem utolsó szemeszteremmel, és megkapom az Msc diplomám, akkor már teljes állásban dolgozhatok rendes fizetésért. Lesz miből finanszírozni későbbi edző és masszőr OKJ-ket, ugyanis terveim, terveink vannak ;)

fejlődés.png

Ha már tömeg, akkor itt van az én fejlődésem a sportnak hála. Továbbra sem vagyok címlapra való, de nem is érdekel annyira, mintsem hogy egyszer őszintén azt mondhassam magamról, hogy erős vagyok. Nagyon az út elején vagyok még, de addig jó, amíg járni tudom.

Továbbra is be fogok számolni az utamról, ellenben néhány dologban hírzárlatot fogok tartani egy ideig. Ennek oka annyi, hogy szeretnék "robbantani", jó nagy kontrasztot mutatni majd az idei nyáron elért fejlődésemhez képest. Aztán remélem, hogy ennek a célnak meg tudok felelni...nem is remélem...megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megtörténjen!

Szép estét!
Samu

A bejegyzés trackback címe:

https://mtsamu.blog.hu/api/trackback/id/tr86648533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.