Bemutatkozás

2014.03.30. 20:55

Üdv errefelé!

Engem csak Samunak hívnak, és ezt a blogot személyes agymenéseimnek, edzéseim naplózásának és gondolataimnak szeretném szánni (továbbá nem titkolt célom, hogy olyan emberekkel sikerüljön kapcsolatot teremtenem, akik hasonlóan vélekednek az élet dolgairól).

A mókuskerékben én villamosmérnök hallgatóként idomulok, és gyakornok villamosmérnökként tekerek is. Szabadidőmet elsődlegesen a mozgás tölti ki, amit egy baráti társaság keretein belül lassan már szervezett keretek között is végzünk. Mi a Batta Bar Bros street workout csapat vagyunk, így elsődlegesen saját testsúlyos edzéseket végzünk, de az éppen elkészült kis termünkben rendelkezésünkre állnak a nyújtón kívül más eszközök is egy jó edzéshez (gyűrűk, súlyzók, kettlebell, mászókötél, stb.).
Szintén kedves elfoglaltságom az olvasás:

  • szeretem képezni a biológia, anatómia tudásomat, hogy a sportom mechanikáját minél jobban megérthessem,
  • szeretek erős emberektől olvasni a sportokról, életfilozófiájukról, hiszen a több tíz évnyi tapasztalat, ami mögöttük van az felbecsülhetetlen, és mások hibáját nem szükséges megismételni,
  • szeretem a tartalmas és elgondolkodtató (nem szeretem a szájbarágós stílust), spiritualitással kapcsolatos könyveket, mert a fizikai léten túl foglalkozni kell a lélekkel is,
  • a szórakoztató irodalom, krimi, sci-fi és fantasy meg kifejezetten jó a fantáziának :)

Kifejezetten szeretek barátok társaságában lenni, de szívesen társalgok idegenekkel is ha elég nyitottak egy kis eszmecserére. Nagyon élvezetes más szemléletmódokkal, tapasztalatokkal megismerkedni és az esetleges távolságok közepette mégis megtalálni a közös hidat.

A legjobb tanulás ha oktatni próbálsz, így minden tapasztalatomat, minden átolvasott könyvet, fórumot, cikket szeretek megosztani másokkal, főleg az edzések terén. A Metálozott Testek nevű oldalon (ami szerintem hazai viszonylatban egy egyedülálló ingyenes tudásbázis, és legjobb az egészben, hogy magyar nyelvű) egy ideje írogatok cikkeket a saját testsúlyos edzésekkel kapcsolatban, amiket a későbbiekben itt is közzé fogok tenni.
Viszont a testnevelés mellett fontos az is, hogy az életre is neveljük magunkat és szeretteinket, barátainkat, így igyekszem sokoldalúan megközelíteni az "oktatást", amit végzek.

A későbbiekben fogok itt írni:

  • edzéseimről, módszerekről, amik beváltak és nem,
  • tapasztalataimról az élet minden terén,
  • a kis edzőcsoportom fejlődéséről,
  • random gondolatokról, amik ki akarnak jutni,
  • a spirituális utamról,
  • és ami még belefér...

 

Ezen a képen én vagyok, és az egyik kedvenc gyakorlatom :)

back lever.jpg

 

Szép estét mindenkinek!
Samu

A bejegyzés trackback címe:

https://mtsamu.blog.hu/api/trackback/id/tr285886139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása