Mert muszáj

2014.05.22. 19:55

Voltatok már úgy, hogy el se kezdődött a hét, de máris elfogyott az energiátok?
Két lecke beadásával, egy pótZH-val, és a féléves diplomamunkám prezentálásával indítottam a hetemet, amiknek hála a rendszer, amiben étkezem is felborult, amit követett minden más is... Ritkán akad olyan szar edzésem, mint ami hétfőn volt, de hogy egymás után két edzés is ilyen legyen...mert a szerdait is igyekszem már felejteni.És ezek mellé még a kezdők edzéseit is vezetni csak hab a tortán most. Kedden 4 srácot és 4 lányt edzettem, ebből 3 fiú már kezdetek óta jár, egyik csak egy hete, 2 lány haladóbb, a másik kettő is kezdő. Szóval nem elég, hogy két csoportra osztom őket, külön fiúk és lányok, de még azon belül is van egy kis eltérés, ami miatt egy kicsit mást kell csináltatni velük. Ennyi felé szakadni az amúgy is minimálisra szívott energiáimmal nem megy egyszerűen, és kurvára jól esne ilyenkor egy kis segítség a többi csapattárstól...

És továbbra is abban az átkozott helyzetben vagyok, hogy annyi mindennel akarok kísérletezni és próbálkozni, hogy lényegében csak araszolok előre, de határozott lépéseket ritkán teszek valamiben is.
Mivel Dan John - Never let go könyvének vége felé járok, elég sok dolgon rágtam át magam, és nyúltam ötleteket belőle, ideje megfogadnom egy újabb tanácsát és leírnom a céljaimat és a következményeket:

Célok:

Láblendítés nélküli muscle up elsajátítása (3x5 a minimum mennyiség, és a húzás után a lehető legmagasabbra kerüljek már a rúd fölé), teljes mellső függőmérleg (10 másodperc minimum), eltolós zászló elsajátítása (télen abbahagytam a gyakorlását a könyököm miatt, plusz bordásfal hiánya, amit mostanában sikerült szerválni). Ezeket legkésőbb augusztus végéig szeretném kipipálni.

Miért lesz szar ha nem érem el a céljaim:

A fenti mozdulatok a street workout ALAPJAI, így kifejezetten megalázónak fogom érezni magam, ha továbbra is csak egy helyben toporgok. Feldughatom a seggembe azt, hogy erősebb és izmosabb vagyok (mert ezekben látom és érzem a fejlődést), de mégsem tudom megfelelően a céljaimra felhasználni ezeket...

Miért lesz jó ha elérem a céljaim:

Keményfaszú csillagharcos leszek...Igazából csak megalapozom a további fejlődésem.

Miért lesz jó ha nem érem el a céljaim:

Duzzoghatok és bevághatok két gyros-tálat extra hagymával...

És kész, most már csak annyi van hátra, hogy minden rendelkezésemre álló eszközt és forrást ezen célok elérésére használjak fel. A gyakorlataim számát minimalizálom, csak a legszükségesebbeket hagyom meg.
Most a MUSZÁJ időszaka jön...

focus.jpg

Túlságosan is átvette az uralmat az elmúlt két hétben a "kis hülyegyerek" énem, azt hiszem így próbáltam kompenzálni a suli utolsó napjainak nyomását. Ideje visszatérni a férfihoz, és újra megtalálni a fókuszt...

Szép estét!
Samu

A bejegyzés trackback címe:

https://mtsamu.blog.hu/api/trackback/id/tr496197287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása