Téli akkumuláció

2014.12.14. 16:45

Itt a "tél", hideg van, kevesebb a kinti program, így több szempontból is jó ez az időszak arra, hogy "gyarapítsam" magam. Továbbra is megállás nélkül edzek (de erről majd csak tavasszal leghamarabb), sokat olvasok, tanulok és igyekszem a megszerzett tudást alkalmazni, és kitapasztalni a saját magam módján.

jinglebells.jpgJingle bells, jingle bells, windmill all the way :)

Ennek fényében mentem el például a Thor Gym-ben Wittmann Zsolt mobility szemináriumára. Amit eddig a mobilitásról tudtam, amilyen gyakorlatokat ismertem a különböző területekre azt Zsolt nagyon szépen, egyszerűen és érthetően foglalta rendszerbe, így kicsi buksimban is kisebb a káosz már (mindenképp fogok még menni Zsolt más szemináriumára is a későbbiekben). Emellett persze sok újdonságot is mondott, mutatott és természetesen minden résztvevő felmérte magának és partnerének a mobilitását. Van mit fejlesztenem :)

10616115_760437430697543_8709555923698947187_n.jpg

A figyelmesebb embereknek ismerősök is lehetnek a kép bal alsó sarkában ;)

Sok könyvvel gazdagodott a gyűjteményem az utóbbi időben, ebből párat láthattatok a múltkor, amiket a háború művészetén kívül már ki is olvastam. Lakatos Péter teljesen lenyűgöz, ilyen emberek mellé szívesen elszegődnék padawannak :D
Biddulph könyve felkavart és sokat adott, amiket jó lenne a lehető legmélyebben megélni a saját életemben is, viszont akármennyire is sokat nyitottam a világra az elmúlt években, továbbra is vannak gátlásaim, amiket nehezen vetek le.

dsc01040.JPG

További újdonságok a könyvtáramban. A Sziddhártát erőteljesen ajánlom mindenkinek, mert gyönyörű történet.

Most ismét visszatértem Viktor E. Frankl "Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben" című könyvéhez. Nehéz olvasmány még mindig, de a gondolatai, mondanivalója nagyon is sok. Emellett Weöres Sándornak "A teljesség felé" kötetét szoktam még versenként-gondolatonként olvasni. Nem kell elsietni ezt sem, emészteni kell, megélni.

És egy fontos mérföldkő az életemben is elérkezett, mégpedig leadtam az Msc diplomatervemet! Januárban védem és záróvizsgázok, utána meg semmi sem tart vissza, hogy teljes munkaidőben dolgozzak mérnökként. Lesz pénzem, hogy finanszírozni tudjam terveimet :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mtsamu.blog.hu/api/trackback/id/tr196982511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása