Get strong first!

2014.09.24. 21:39

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Nestlé FitBalance rendezvény, ahol részt vettem a Trec Nutrition "street fitness" versenyén. Augusztus utolsó hete óta a maximális erőm növelésével foglalkozom, de igaz, előtte se nagyon foglalkoztam az állóképességemnek a túlzott fejlesztésével. Viszont a versenyen produkált teljesítményem tükrében szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat, és egy kicsit elmélkednék.

A verseny így nézett ki:

  • 30 másodpercig végezz a gyakorlatból annyi ismétlést, amennyit tudsz, majd 30 másodperc pihenő, majd a következő gyakorlat jön
  • a gyakorlatok sorrendje: húzódzkodás, felülés, tolódzkodás, guggolásból felugrás

Az eredményeim sorrendben: 19, 30, 30, 27.
Minőségi elemzés: sajnos az eszköz kicsi volt, és a szabályok szerint a húzódzkodást és tolódzkodás hajlított térddel, összekulcsolt lábfejjel kellett végezni. Tudjuk jól, hogy ez a fajta kivitelezés a törzsizomzat aktivációját erőteljesen csökkenti és valamelyest instabilabbá teszi a gyakorlatokat. A húzódzkodás első 14 ismétlésénél a rudat a mellkasom tetejéig húztam, utána kezdtem egyre alacsonyabbakat húzni, utolsó két ismétlésnél bevallom már én is egy kicsit nyújtottam a nyakamat.

Alapvetően nem szokásom ilyen tüdőkiköpős edzéseket folytatni, úgyhogy én büszkén vállalom ezt az eredményt, annak ellenére, hogy szerintem nem kiemelkedő. A dobogós srácok crossfitesek voltak... :'D

Tanulságként leírom a mai edzésemet az edzésnaplómból:

  • bemelegítés
    • SMR hengerezés alsó végtagokra, csípőre
    • teljes test ízületeinek átmozgatása
    • 3-3 egylábas guggolás
    • 4 muscle up
  • kézállás gyakorlás
  • front lever gyakorlás
  • zászló gyakorlás
  • HSPU, negatív tartományba, 2x3
  • húzódzkodás, nagytárcsa (~23kg, nem tudom pontosan, házi készítésű ólóm tárcsa), 2x3
  • tolódzkodás, nagytárcas + 10kg, 3x5
  • guggolás, saját testsúlyommal egyező súlyú barátommal a nyakamban, kontrolláltan, 3x5
  • "kardió" :D gyakorlatok egymás után, először egyik oldal, aztán a másik, 3x5
    • egykezes súlyzóval (~25kg)
      • egykezes evezés
      • egylábas román felhúzás
    • egylábas guggolás, csak saját testsúly
  • haskerék, zárt állásból-állásba, 3x2
  • hengerezés, nyújtás

Ez picivel több, mint 2 órás edzés volt, nyújtás utánra kellemes éreztem magam, nem voltam/vagyok leharcolva. Kényesen figyelek arra, hogy az ismétléseim minőségiek legyenek, pozitív szakaszok megfelelően gyorsak, a negatívok tempója meg "attól függnek". Számomra a minőségi mozgásminta elsődleges, és ezzel a filozófiával tartom a vezetett edzéseimet is. GTG-zni nem GTG-zek, de olajoztam már annyit a mozgásomat fokozatos terhelésnövelés mellett, hogy a "verseny teljesítményem" végülis elvárható volt.
Tapasztalat? ELŐSZÖR LÉGY ERŐS! GET STRONG FIRST! Az alábbi kép tökéletesen összefoglalja, hogy szerintem (és nálam okosabb emberek szerint is) hogyan kellene felépíteni egy edzés progressziót (legalábbis számunkra, hétköznapi harcosoknak biztos így, aztán hogy az elit sportolóknak hogy arra nem merek semmit se mondani).

fejlesztés.jpg

Első helyen áll a "strukturális integritás, minőségi mozgásminta beidegzése". Mielőtt vadul elkezdenénk súlyokat tépkedni, meg keresztfüggéseket gyakorolni, nem árt ha bizonyos alapmozgásokat elsajátítunk alacsonyabb intenzitáson, hogy az agyunk helyrerakja magában, hogy az egyes izmokat mégis hogyan kéne aktiválnia. Emellett ugye az ízületek erősödésének is hagyunk időt, és a mozgásokhoz szükséges mobilitás fejlesztését sem hanyagoljuk el. Vagyis összefoglalva: testünket egy jól működő, egységes struktúrává alakítjuk (izmok szinergiája, ami több, mint a különálló izmok összessége), amire amúgy is tervezve van.
Miután a mozgásmintánk helyes, ki tudjuk használni a teljes mozgástartományt akkor érdemes foglalkozni a maximális erő növelésével (érdekes azon elgondolkodni, hogy vajon mennyire éles a határ a strukturális integritás és a maximális erő fejlesztése között?), amire majd ráépítjük az állóképességünket. Ugye a nagyon divatos lett fegyencedzést ha megvizsgáljuk, akkor pontosan ugyanezt csinálja. Fog egy mozgásmintát, alacsony intezitáson (kevés ismétlés, kevés sorozat) elkezdi gyakoroltatni, a végcél pedig egy jóval magasabb ismétlésszám elérése. Fejlődik a strukturális integritásod a gyakorlás révén, nő a maximális erőd a helyes neuromuszkuláris minták beidegzésével (ahhhh, de le akartam már ezt írni, hogy okosabbnak tűnjek :'DDD) és rádob egy kevéske állóképességet is. Majd a mechanikán nehezítve kezdi elölről.

Már perverz örömet nyújt, hogy összefoglalásokat írjak és pontokba szedjek mindent, úgyhogy ismételten egy kis összefoglalás:

  • bármi is legyen a célod (fizikum, teljesítmény, a szomszéd lány lenyűgözése, sötöbö.) az alapozást ne hagyd ki
  • gondolkodj mozgásmintákban
  • minőség a mennyiség előtt
  • a minőségre építsd az erődet, és később az állóképességedet

Extraként annyit tennék még hozzá az egészhez, hogy a test edzése mellett fontos az elme pallérozása is. Tessék olvasni könyveket, fórumokat, weboldalakat, youtube csatornákat követni, másokkal tapasztalatokat cserélni!

Szép estét!
Samu

NeverLetGo-front-300.jpg

Ha mondanom kéne egy könyvet, amit feltétlen elolvasásra ajánlok minden edzéssel foglalkozó embernek, akkor az Dan John - Never let go című alkotása. A könyv végülis tapasztalatainak összefoglalása, és hidd el, egy 50+ éves atléta és erőedző van mit megosszon veled.
Az alábbi részlet (saját fordításban) a könyv utolsó bekezdése, és számomra kiemelt helyet foglal a szívemben, mert mint edzői ambíciókkal rendelkező férfiú, számomra ez nagyon motiváló:

"Sosem akartam edző lenni, de mindenki Edző bá'-nak szólít. Emlékszem a remegésre, amikor először szólítottak Edző bá'-nak, de ma már részemmé vált. A hozzáállásom megváltozott néhány évvel ezelőtt, amikor találkoztam egy férfival, akit "Edző bá"-nak hívtak.
Egy konferencián találkoztunk, ahol töménytelen mennyiségű jegyzetet készített az előadásomon. Utána odajött hozzám és türelmesen végigvárta, ahogy megválaszolom a szokásos kérdéseket, amikre nem szoktam kitérni az előadásaim során. Általában ha valamiről nem beszélek az azért van mert nem tartom fontosnak. Elnézést kért és néhány dologgal kapcsolatban, ami nem volt világos számára egy kis tisztázást kért.

Megkérdeztem, hogy hogy hívják, és annyit felelt "Edző bá'".
"Oké, de mi a neved?"

A válasza megváltoztatta az életemet.

"Fiatalon kész csődtömeg voltam. Minden lehetséges hibát elkövettem és tisztában is voltam azzal, hogy hibákat követek el. Elkezdtem labdázni a helyi közösségi központban. Volt ott egy férfi, aki nem fogadott el semmi marhaságot tőlem. Többet várt el tőlem. Többet követelt tőlem. Ez a férfi megváltoztatta az életem. Később, ahogy lehetőségem adódott rá elhatároztam, hogy az életemet az emlékének fogom szentelni. Annyit tudtam róla csupán, hogy mi Edző bá'-nak szólítottuk. Kérlek, minden ami szeretnék lenni, és minden ahogy szeretném, hogy rólam emlékezzenek az legyen Edző bá'. Szólíts Edző bá'-nak"

Szólíts Edző bá'-nak."

Szép estét!
Samu

Játékheti tapasztalatok

2014.09.18. 07:46

Ismét elérkezett az edzésciklusom negyedik hete, ami azt jelenti, hogy "játékhét" van. Ez nálam annyit tesz, hogy a rendes edzéstervem szerinti célgyakorlatokat fele intenzitással gyakorlom, és mellettük olyan gyakorlatokkal kísérletezem, amik:

  • Feltehetően segítenek kényesebb területen a mobilizálásban, és/vagy
  • egy-egy izomzati kiegyensúlyozatlanságot segítenek kijavítani, hogy ne sérüljek le, és/vagy
  • olyan gyakorlat, amit a későbbiekben a mindenkori edzéseim során felhasználhatok, mert ad annyi pluszt általánosságban, hogy érdemes folytonosan csinálnom.

lajhaaa.png

"Játékhét" hangulat :)

Ez a hét végülis ugyanúgy kísérletezgetős erőedzéses hét, nem szedem szét magam bukásig. Ezek a tapasztalataim, amiket fontosnak tartok:

  • nem érdemes mindig arra koncentrálni, hogy az ismétlésszámokat növeljük, inkább növeljünk az intenzitáson, és később visszatérünk rá nagyobb maximális erő mellett
  • nem lényeges, hogy mivel, hogy milyen variációval, de gyakorold a felhúzást
  • erősen javallott mind kétvégtagos, és egyvégtagos gyakorlatokat is végezni ugyanazon a területen
  • a húzódzkodást érdemes erőgyakorlatként is kezelni
  • keress olyan gyakorlatokat, amik a "legtöbbet adják a legkevesebb erőfeszítésért", ergo ha egyszerre növeli az erődet, és még a mobilitásodon is javít, esetleg segít nyújtani is, akkor lehet érdemes lenne gyakran csinálni
  • az unalmas és hosszú aerobok helyett sokkalta jobb kettlebellezni, vagy egykezes súlyzókkal játszani, főleg komplexezni
    • nem mintha bármikor is túlzásba vittem volna az aerobot, de még a kezdeti kondis időben volt, hogy egyszer-kétszer letoltam egy 45-60 perces "kárdijót"...

Ha már ennyire belejöttem a felsorolásokba, akkor itt van néhány általános tapasztalat is:

  • a kevesebb sokszor több
    • mind gyakorlatvariációk tekintetében, mind az elvégzett sorozatok tekintetében
  • a fejlődés a visszalépésben van (nah, remélem sokan olvasták azokat a könyveket és cikkeket, amiket én, mert én is csak másokat ismétlek a saját tapasztalataimon keresztül...)
    • a tervezett "pihenő" (ezen általában az intenzitás felezést értem), és/vagy tervezett tervezetlenség bizony erőteljes fegyver az idegrendszer és az izmaink regenerációja szempontjából
  • döntsd el, hogy mik a céljaid, és mikor akarod elérni őket
    • ne legyen túl sok egyszerre, és reális időtartamot jelölj ki magadnak, akár rész célokkal is kisebb távokon
    • mivel az erőedzés célja nem a jelenben, hanem valahol a jövőben van, ami felé tervezetten, óvatosan, nem túlhajszolva magad haladsz, ezért el kell fogadni, hogy unalmas lehet...és itt jön képbe az előző pont, meg ez az egész bejegyzés, hogy "játékhét", vagy "pihenőhét", ahol szórakozhatsz, kísérletezgethetsz (remélem azért sejtitek, hogy nem versenysportolóknak, és elit szintű atlétáknak tanácsolom a "játékhetet", de az intenzitásfelezés viszont ténylegesen alkalmazott taktika szélesebb körben)
  • nem lehetsz mindig BEAST MODE
    • általában a BEAST MODE olyan edzés fogalmával egyenlő, ahonnan négykézláb fogsz tudni hazakúszni
    • ez az egyenes út a rövidtávú kiégéshez...főleg ha az életed elég sűrű és sokfelé kell szakadnod
  • "sufnituning" eszközökkel is zseniálisan jókat lehet edzeni
    • barkácsolj magadnak edzőalkalmatosságokat
    • járj utána Ross Enamait nevének

 

Köszöntem a figyelmet, szép napot és jó edzést!
Samu

Vadászat és erősödés

2014.09.14. 20:38

Na jó, nem szó szerint vadászok, hanem újabb eszközöket, könyveket szereztem, amik támogatni fognak az erő útján.

zsákmány.jpgÜdv a gyűjteményemben, remélem erősebbé válok általatok.

Elhatároztam magam végre, és beruháztam egy olimpiai rúdba...amihez viszont még nincsenek se tárcsák, se szorítók :D nemsokára...

Illetve két könyvvel gazdagodtam még: az itthon újonnan megjelent "Funkcionális edzés mesterfokon" nevű művel, ami Michael Boyle tollából származik, illetve Dr. Máté Gábor - "A test lázadása" című alkotásával.
Boyle könyve egyértelmű, hogy miért került a kezeimbe, de egy stresszbetegségekkel foglalkozó könyv vajon miért?
Mert a sport is egy stresszhelyzet a szervezet számára, ami stresszhelyzetből való regeneráció során bizonyos stresszhormonok is aktívan dolgoznak, így közvetetten egy hasznos olvasmány lehet. Plusz a tudás hatalom, és nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem tehettem magamévá annyi hasznos tudást, amennyit csak lehetett :)

Szép estét!
Samu

Férfias motiváció

2014.09.09. 07:24

Éjjel - nappal, fény - sötétség, hideg - meleg, férfi - nő, jin - jang. A női energia passzív, puha, gyógyító és teremtő, míg a férfi energia az aktív, kemény és pusztító. De nem szabad félreérteni a pusztítás jelentését, ugyanis a FÉRFI nem értelmetlenül, öncélúan rombol maga körül.
A FÉRFI a hosszú évek tapasztalatai által megszerzett bölcsességének köszönhetően csak azt pusztítja el, ami már nem szolgál haszonnal az emberek részére. Ezáltal megadja a lehetőséget valami olyan megalkotására, amivel szolgálhatja az embereket, a világot. Szolgálni...

"Az állatok a dominanciát kiharcolják. Az emberek kiérdemlik. A domináns állat uralkodik, a domináns ember szolgál."

/Bedő Imre - Férfiak klubja/

"Van egy célod, amelyet el kell érned, egy belső impulzus, amely mozgat. Ha nincs kapcsolatod ezzel az impulzussal, akkor bizonytalanul fogod érezni magadat az életben. Azért hozol döntéseket, mert muszáj, de már nem a célod vezérel."

/David Deida - A különleges férfi útja/

Amennyiben a lábaid között születésedtől fogva lóg egy nemiszerv, akkor neked szent kötelességed, hogy megajándékozd a világot azzal, hogy FÉRFIVÁ érsz és segítesz egy olyan világot teremteni, amiben mindenki boldogan és békében élhet. Találd meg a CÉLOD, amivel szolgálhatsz másokat, és ne tartsd vissza senkitől sem magadat.

Dobjátok ki az olyan maszlagot miszerint a férfiak érzelmileg nullák, illetve azt, hogy egy férfinak kötelezően egy fitnesz magazin címlapjára illő testtel kell rendelkeznie, meg az egyéb ilyen marhaságokat. A FÉRFI egy energia, egy belső érték, ami rajtunk keresztül kommunikál a világgal. Gondolkodj el az alábbi képeken, aztán MENJÜNK ÉS TEGYÜNK A DOLGUNKAT!

 cameron-lyle.jpg

Cameron Lyle, A New Hampshire-i Egyetem atlétája egy olyan döntés előtt állt, hogy csontvelő donorja lesz egy leukémiás ismeretlennek, vagy folytatja a bajnokságban a karrierjét, amire 8 évet készült.
Feláldozta a karrierjét, hogy megmentse egy idegen életét.

tuzolto.jpg

Mert az élet minden formában értékes.

faith_in_humanity_restored_49.jpg

 

New York-i rendőr egy új pár csizmát ajándékoz egy aluljáróban pihenő hajléktalannak.
SZOLGÁLUNK és védünk.

ax2j611_700b_v1.jpg

Dashrath Manjhi kettészelt egy hegyet egyedül, amit 22 évig csinált éjjel-nappal, hogy biztosítsa, hogy senki se halljon meg az orvosi ellátás hiánya miatt, ahogy a felesége. Lecsökkentette a a kórházhoz való távolságot 70km-ről 1km-re.

Jegyezd meg jól, hogy a FÉRFI a cselekedeteitől FÉRFI, és nem attól, hogy mennyi lányt képes felszedni egy éjszaka, vagy mennyivel nyom fekve...

Szép napot!
Samu

Rövidke kis filmajánló következik, aminek keretein belül három filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Ha megnézed őket, és meditálsz rajtuk egy kicsit akkor sokat kaphatsz tőlük.

Shaolin

Mert a hibáinkból tanulhatunk, és a lehetőség mindig előttünk áll, hogy jóvá tegyük őket. Szeretet és együttérzés...

Út a vadonba

"A boldogság csak akkor az igaziha megosztod valakivel"

Mr. Nobody

Amíg nem döntünk, addig bármi megtörténhet. De bárhogyan is döntünk az pont ugyanúgy a rossz és a jó választás is egyben.

tenzin.png

Szép estét!
Samu

Nyárzáró összefoglalás

2014.08.31. 14:23

Mivel nemsokára újra kezdődik az egyetem, úgy gondoltam ideje összefoglalnom az idei nyarat, hogy mivel-kikkel lettem gazdagabb.

Nyaramnak jelentős részét egyértelműen edzéssel, illetve edzések vezetésével töltöttem. Második felében viszont jöttek különféle rendezvények, események is, amiknek többségén jómagam is részt vettem. Ugye a Workout VB selejtező, PEACE MODE, Workout Tábor és az Örömedzés már össze lett foglalva. Viszont a Workout Párbajt és a MOM Sportban tartott park avató forgatást meg kell még említenem, mint a nyárnak fénypontjait.
Tegnap, azaz szombaton Angi szervezésében tartottuk meg az első Metálozott Testek Sütipartyt. A nyárzáró örömedzés után ez volt a nyárzáró együnk-igyunk-ismerkedjünk móka.

maciiii.jpg

Hát nem ennivaló? :D

Sok új embert ismertem meg itt is, néhányukkal már különböző oldalakon beszélgettünk, de csak most találkoztam először velük személyesen. Köztük volt Mimi is, aki szintén szerkesztő, cikk író a Metálozott Testek oldalán, illetve egy nagyon aktív sportember, személyi edző és bloggerina.
Sok finomságot kóstoltunk végig, nem számoltam meg hányan voltunk, de tizenöt fő biztosan ott volt, és ez legalább ennyi különféle sütit jelentett (volt olyan, aki többfélét is hozott). A Metálozott Testek oldalán majd olvashattok egy részletes beszámolót az eseményről, ahol a sütik fényképeit és receptjeit is megtaláljátok majd.

timeeee.jpg

Time finomat alkotott, és nem csak azért mondom ezt mert a kése és gonosz mosolya megijeszt!

spárgaguggolás.jpg

 Jay és én guggolunk, Edina meg szenved. Most visszakapta a fejberúgásokat :)

Sok új embert ismerhettem meg, új barátokat szereztem, régebbi kapcsolatokat fűzhettem szorosabbra, és természetesen új mozdulatokat tanultam a workoutos srácoktól. 

zuszlu.jpg

A teljes zászlót nem értem el, de bordásfalon egy stabil terpeszt, vízszintes felsőtesttel igen.

A társaság, akikkel bevettük Balatonkenesét egy igazán jó kis csapattá erősödött. Miattuk sajnálom a legjobban, hogy nem vagyok budapesti, így ritkábban láthatom őket, mint szeretném. Kivéve Petit, mert ő hazai pályán tolja velem az ipart :)

zsoport.jpg

Szépek vagyunk! :P

angeeeee.jpg

Angi nem volt felkészülve egy homályosra sikerült gerilla selfie-re.

Alakulnak, csiszolódnak a terveink itthon az edzőtermünkkel kapcsolatban, a fejlesztés, továbblépés folyamatos megbeszélések tárgyát képzi. Például nemsokára sportegyesület leszünk. Utcáról indult kis suhancokból fitneszguruk leszünk, khehe... Na jó, azért azok nem :)

 garázs.jpg

A Batta Bar Gym, azaz kis garázs edzőtermünk.

Évek óta nem élveztem ennyire a nyarat, mint idén annak ellenére sem, hogy már dolgozom is. Most már csak meg kell tartani a lendületet, amit szereztem attól a sok, remek embertől, akit megismerhettem.

Hová tovább most?

Dolgozom, újra egyetemre fogok járni heti egy teljes, és kettő fél napot se, mellettük meg gyarapítom tovább az ismereteimet, és folytatom a kemény edzéseket. Mert mostantól újra a tervszerű edzésé a szerep, egészen tavaszig. Célom, hogy a jelenlegi gyakorlataimat (zászló és mellső függőmérleg) tökéletesítsem, és mellettük felkészüljek a támaszmérlegre és az egykezes húzódzkodásra (nem elsajátítani akarom őket még, csak jó alapokat szerezni, hogy ezek progresszióit biztonságosan gyakorolhassam). Természetesen egy kis tömegnek is örülnék, amire majd november-december hónapokat szánom.
Ha végeztem utolsó szemeszteremmel, és megkapom az Msc diplomám, akkor már teljes állásban dolgozhatok rendes fizetésért. Lesz miből finanszírozni későbbi edző és masszőr OKJ-ket, ugyanis terveim, terveink vannak ;)

fejlődés.png

Ha már tömeg, akkor itt van az én fejlődésem a sportnak hála. Továbbra sem vagyok címlapra való, de nem is érdekel annyira, mintsem hogy egyszer őszintén azt mondhassam magamról, hogy erős vagyok. Nagyon az út elején vagyok még, de addig jó, amíg járni tudom.

Továbbra is be fogok számolni az utamról, ellenben néhány dologban hírzárlatot fogok tartani egy ideig. Ennek oka annyi, hogy szeretnék "robbantani", jó nagy kontrasztot mutatni majd az idei nyáron elért fejlődésemhez képest. Aztán remélem, hogy ennek a célnak meg tudok felelni...nem is remélem...megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megtörténjen!

Szép estét!
Samu

Egy kellemes nyárzáró programon volt lehetőségem részt venni vasárnap, amit két kedves, és erős fiatalember szervezett. Galba Zsolt, a Confidence & Power blog atyja, valamint Tar Gabi azaz Jay's Workout szervezésében Budapesten, Ferencváros egy parkját támadtuk be egy kisebb örömedzés céljából.

10505393_659007160861221_1247976150371848868_n.jpg

Erősek és magabiztosak vagyunk.

Köszöntünk, bemutatkoztunk egymásnak, megismerhettem közel 20 új embert, akik közt megbújtak nevesebb bloggerinák is, mint Anna, és Ági, akivel már összefutottunk néhány street workout rendezvényen. A gyors üdvözlés, bemutatkozás után indult is a bemelegítés...miután Zsolt illedelmesen megkérdezte mindenkitől, hogy van e bárkinek is bármi sérülése, fájdalma, ami akadályozhatja őt az edzés során. Csak hogy idézzek is valamit (nem teljesen szó szerint) tőle, amit tessék mostantól nagyon megjegyezni: "az az edző, aki nem kérdez rá sérüléseidre, attól menekülj gyorsan".
Nyakunktól lefelé a bokáinkig minden ízületet átmozgattunk alaposan, majd leedzettük teljes testünket az alapvető emberi mozgásminták szerinti felosztásban: tolás, húzás, hajlítás, cipelés, guggolás, valamint extraként állati mozgásokat is tanultunk, és kiköptük a tüdőnket :)

10639468_659007304194540_6747632128339928210_n.jpg

Tigris jártunk miközben a magyar Dan John felügyelte a mozgásunkat.

Miközben Zsolt vezényelte edzésünket, szüntelen mondta az okokat, hogy mit miért csinálunk, mit hogyan lehet korrigálni, és mire figyeljünk extrán. Tehát nem csupán a testünket, de az elménket is erősítettük.

15755_659007170861220_5592643469411697064_n.jpg

Az XTrain-nek köszönhetően kipróbálhattuk a súlymellényben történő edzést is. Meg kell hagynom, ez volt az eddigi legkényelmesebb mellény, amit próbáltam, de sajnos nem megy 15kg-val a muscle up...még :)

10649670_659007790861158_5332590811586308376_n.jpg

Most már tudom, hogy Edina azért csavargatta a gerincemet a PEACE MODE-on, hogy személyre szabott ülőalkalmatosságot csináljon a hátamból :)

Miután végeztünk az edzés vezetett részével, jöhetett a szabad foglalkozás, ahol egyből két részre osztódott a társulat: egyik fele önvédelmet tanulhatott Birincsik Gábortól, a másik fele meg a rudakat támadta be, ahol sokan érdeklődtek tőlem a muscle up iránt. Edina és Ági hamar egymásra találtak a rúdtánc iránti szeretetük révén, és hamar el is kezdtek szórakozni a nyújtókon, mi fiúk meg csak néztük irigykedve a hajlékonyságot és mobilitást.

dzséjellen.png

Gáborral éppen gyakoroljuk a Jay-től tanult technikákat. Ő valami Goku-tól tanulta, vagy kitől...

Zsolt úgy hírdette az eseményt, hogy "mindig jól sült el", amit nem is merek kétségbe vonni, ugyanis ez egy fantasztikusan sikerült nap volt, és izgatottan várom a következőt is. Remélhetőleg ősszel.

További fényképeket a Confidence & Power facebook oldalán találhattok.

Szép napot!
Samu

Muscle up "tutorial"

2014.08.17. 20:46

Gondoltam én is beszállok a "muscle up tutorial" videósok közé, de egy kicsit sajátosan. Szinte minden videóban elmondják, hogy "tudnod kell ennyit húzódzkodni, ennyit nyújtón tolódzkodni, blabla" én viszont nem akarok konkrét számokat mondani, valamint a tolódzkodásra még kevesebb hangsúlyt fektetnék, ugyanis egy kezdő muscle uphoz a lendületet kell nagyon eltúlozni, amit majd le lehet csiszolni szépre.

Előkövetelmények:

Tudj húzódzkodni felső fogásban, teljes mozgástartományban, lassan is, gyorsan is, és a mozdulat bármelyik pontján meg tudj állni, magyarul legyen benne kontroll. Tolódzkodásra meg annyit mondanék, hogy tudj minél mélyebbre ereszkedni és onnan visszatolni magad.

Négy egyszerű lépésben:

  1. Lengés
    - tartsd enyhén hajlítva a könyököd, nem kell teljesen kinyújtani a karod
    - érezd a holtpontot, ahol a lengésben visszafelé indulsz, az lesz az "eksön tájm"
  2. Térdrántás és letolás
    - lengés holtpontján rántsd fel a térded jó gyorsan, mintha mellkasba akarnád térdelni magad, és vele egyszerre told le a rudat a kezeiddel
    - a könyökök továbbra is enyhén hajlottak, nem változik a bezárt szög rántás során sem
    - karok csak a vállból mozdulnak
  3. Csípőtolás
    - a térdrántás után egy kicsivel "dobd fel" a csípődet, hogy a medencecsontoddal közelíts a rúd felé
  4. Felülés/felsőtest feldobása
    - a csípődobás után a felsőtestedet is dobd a rúd fölé, így minimális húzómunkával is a rúd fölé tud kerülni a mellkasod
    - ha jól megfigyeled a videót, akkor láthatod, hogy a térdrántás lendülete megy tovább és dobja fel a csípőt rúdhoz, majd a felsőtestet afölé

Tessék, ennyi lenne a technikája annak, hogy hogyan vegyél igazán nagy lendületet az első muscle upodhoz.

Jó edzést!
Samu

Erő szeretni

2014.08.15. 21:52

Minél többet tanulok és tapasztalok az emberről, annál jobban szembetűnik az, hogy milyen mértékben pusztítják az emberek önmagukat, és az egész világot. Ennek köszönhetően egyre nagyobb szakadékot érzek kialakulni, a már amúgy is meglévő mellé, hiszen mi emberek már amúgy is eléggé eltávolodtunk egymástól. Annyira éhezünk a társaságra és a szeretetre, hogy képesek vagyunk sértődöttségünkben még messzebbre lökni másokat.
Minél közelebb kerülök az emberekhez, annál távolabb is egyben...
Az egyik legnagyobb kihívást abban látom most, hogy megtaláljam az erőt, hogy feltétel nélkül tudjam szeretni az embereket, annak ellenére is, hogy merre tart a világ. Előbb-utóbb minden befektetett energia megtérül, és legyen bármilyen kicsi is az egészhez képest az enyém, talán lesznek olyanok, akiknek az életéhez valami többletet tudtam adni.
És talán egyszer az emberiség is felismeri, elismeri az egységét, és élni is fog, mint egység...

394600_10151135828966718_1502181508_n[1].jpg

süti beállítások módosítása